Egyik kirándulásunk előtt tértünk be ebbe az étterembe. Kiülős helyekkel is bővelkedik, de belső tere is igen tágas és igen sok vendéget képes befogadni. Igazán jól szervezetten működő éttermnek tűnt, sem az ételre, sem a felszolgálásra nem lehetett panaszunk. Az étterem egyébként egy igen forgalmas utcán foglal helyet, ahol a parkolás nem egyszerű eset, de a környező utcák "levadászásával" ez is megoldható.
A reggeli menüjük számomra kellemes meglepetés volt, mert 1-2 szokásos reggeli menüt leszámítva csak különlegességeket tartalmazott.
Árak: 12-15$/reggeli
Monroes
79-81 Fitzroy St
St Kilda 3182 VIC
Phone: (03) 9534 5472
Posted in: ...reggelit
Egy szombat reggel gondoltunk egyet és ellátogattunk erre a helyre. Nem igazán hallottunk róla korábban, de ez inkább annak tudható be, hogy a kerületben sem igazán fordultunk még meg előtte.
Amikor aztán megtaláltuk a kávézót, rá kellett döbbenünk, hogy ez bizony egy felkapott hely a helyiek körében. Ugyanis nemcsak a kávézó volt tömve emberekkel, hanem az utcán is ácsorogtak már jópáran, arra várva hogy asztalhoz jussanak. Első gondolatunk nekünk is az volt, hogy nah itt se eszünk reggelit, mert nem tudunk bejutni. De szerencsére kétfős családunknak tudtak még szorítani egy helyet.
Szóval egy igencsak felkapott helyről van szó, ahova érdemes előzetesen asztalt foglaltatni, mert különben koppanhatunk. A hely felkapottságát természetesen nemcsak az adja, hogy Parkdale főutcáján található, ami igazán bájos, hanem az is, hogy reggeli menüjük kiváló. Nemcsak az ízeket találják el jól és a szokásos reggeli menükön kívül kaphatóak különlegességek is, hanem figyelmet fordítanak a tálalásra/díszítésre is.
Árak: 10-14$/ reggeli
Parkers Cafe
79 Parkers Road
Parkdale, VIC 3195
Tel: 03 9588 2821
Egy kellemes téli, de napsütéses napon tértünk be reggelizni az Aroma kávézóba Elwoodban. A nyüzsgő utcát számos kiülős hely tarkítja, ilyen ez a kávézó is. Bár kicsit szűkös a kiülés, de a hangulat miatt megéri mégis kipróbálni. A reggeli kínálatuk is a szokásosokon kívül igen tarka és ízletes. Én egy paradicsomos olaszos reggelit próbáltam ki, ami egy vasserpenyőben volt megsütve. Nagyon finom volt, tudom ajánlani másoknak is!
Árak: 8-15$/reggeli
Aroma
100 Ormond Road,
Elwood VIC 3184
Phone: 9531 3155
Kétszer jártunk már ebben az étteremben, mindkétszer reggelire tévedtünk be. Amikor először voltunk ott, akkor egy nagyon finom reszelt krumpliból készült pogácsán (nem rösti) tálaltak fel pár szelet füstölt lazacot. Ezen pedig valami kicsit fűszeres-citromos joghurtos öntet volt. Szóval igazán finom volt és érdekesség a szokásos reggeli menük mellett.
Másodjára már sajnos ez nem volt az étlapon rajta, ez csalódás is volt. Ennek ellenére a reggeli finom volt, bár a szokásosak.
Árak: 10-15$/reggeli
Daguerres
322 Chapel St
Prahran 3181 VIC
Phone: (03) 9510 3355
Az egész fish&chipszezés úgy indult, hogy jó idő volt. Ha már jó idő volt, akkor csináljunk valami jót a többiekkel együtt. Ha csináljunk valami jót, akkor mondjuk menjünk el komppal Williamstownba, ami Melbourne legrégebbi negyede. A negyedből nem sokat fedeztünk mondjuk fel, sétáltunk egyet a főutcán aztán betértünk ebbe a fish&chipszesbe. Az első probléma ott adódott, amikor be akartuk váltani a kuponjainkat, mert kiderült, hogy mindenki másképpen értelmezte. Sebaj, nagy megbeszélés és rendelés. Aztán várakozás, majd megnéztük a számlát unalmunkban és kiderült bizony valami nagyon nem stimmel rajta. Mintha kicsit megremegett volna az ujja a pénzátorsnak az üditőknél és többet ütött volna be a kelleténél. Mivel a várakozás unalmas ezért reklamálás lett belőle. Pénz vissza, mostmár azt vártuk a pénzünkért, amit kértünk.
Az étel maga átlagos volt, sőt nálam a fish&chips terén nem vitte a pálmát se, a panír inkább sok volt, mint elég, és az olaj is inkább több volt, mint amit a gyomrom szeretett volna befogadni. Összegezve: csak ezért nem menjünk el Williamstownba szerintem! (amúgy Williamstown nagyon kis hangulatos, romantikus)
Árak: 8-12$/pakk
Williamstown Mussels Fish & Chippery
129 Nelson Pl
Williamstown - VIC 3016
Ph: 9399 9961
Egy reggelire tértünk be barátainkkal ebbe a hangulatos kávézóba. A hely jól van szervezve, nagyobb csoportok is kényelmesen elfértek az asztaloknál. A teltház ellenére pedig a kiszolgálás is pontos volt és viszonylag gyors is. Az étlapon a szokásos reggelik találhatóak meg, tojások, toastok és pár érdekesség is, amit máshol még nem láttunk: különböző fritatták. Ezeket mindenképpen ajánlom kipróbálásra! Finomak voltak. Egyetlen dolog amit hátrányként meg tudok említeni, hogy az adagok nem egyenlő méretűek voltak.
Árak: 10-15$/reggeli
Caffe La Via
252 Glenferrie Road
MALVERN VIC 3144
Ph: 9509 6373
Túlestem az első céges ebédemen is. Az úgy történt, hogy az egyik, már 13 éve a cégnél dolgozó kollégát búcsúztattuk és ennek ünneplésére a cég kollektive elment ünnepelni az egyik közeli étterembe. Hogy ne legyenek nagy gubancok az ételrendelést előre le kellett adni, majd a helyszínen jelentkezni, hogy ki rendelte. Persze ez se ment mindenkinek (mármint nem emlékezett rá mit rendelt), így nem volt zökkenőmentes az étekezés.
Nah de kanyarodjunk vissza a helyhez és az ételekhez. A étellel meg voltam elégedve teljes mértékben. Tésztát rendeltem, és jól volt elkészítve. Plusz külön öröm, hogy mind a 40 alkalmazottnak szinte egyidőben tudtak szolgálni meleg és friss étellel, ahhoz képest, hogy az étterem teljes kapacitása (function roomot nem számolva) 70 fő lehet maximum.
A hellyel viszont nem voltam megelégedve. Elvileg ez egy olasz étterem, az étlap alapján és a név alapján gondolom. Azonban a hely ezt semmiben se tükrözte. Nah de hogy mit akart tükrözni a hely berendezése azt nem tudom, csak azt hogy bevonnám a lakberendezőjük engedélyét. Először is a falon kitömött állattetemek voltak. Nem vagyok híve az ilyennek, de egy vadászcsárdában el tudom fogadni. De itt madarak voltak kitömve a legfurább pozíciókban. Emellett voltak a falon péklapátok és egyéb régi konyhai eszközök felfüggesztve, ami gondolom az itáliai hangulatot akarta idézni. És még mindemellett nagy réztáblák is voltak a falon, amin a valamikori étlap volt olvasható. Szóval…izé…izlésficam és stílustalanság és részemről értetlenség.
De akit nem annyira érdekel a külcsín, csak egy jót szeretne étkezni, annak merem ajánlani a helyet. Az asztaltársoságomban ülő kollégák is elégedettek voltak az étellel.
Árak: 15-20$/főétel
The Olive Tree
19 Park Street
South Melbourne 3205
Ph:9699 9152
Az étteremlátogatás úgy esett meg, hogy megkívántam egy jó kis fish&chips-et meló után. Mivel csodaszép idő is volt, gondoltam összeköthetnénk egy kis sétálással is a dolgot. Persze a szépséghiba ott esett a tervbe, hogy még nincs nyár, és bizony 6 órakkor már sötét van, mi pedig 5 illet 5:30-ig dolgozunk. No mindegy, attól még tartottuk magunkat a tervhez és elmentünk sétálni és fishezni Port Melbournebe.
A hely egy sima kis fish&chips-es, nincs kiszolgálás, asztalból is kevés van, de mindez nem számít ha jó kis kikötőben vagy a parton fogyaszthatja el az ember az ételt. Azt kell hogy mondjam az egyik legfinomabb fish&chips-et ettük itt! Sem a krumpli, sem a hal nem úszott olajban. Pont annyi panír volt rajtuk és pont úgy volt kisütve, hogy jó volt. Lehet grillezett halat is kérni, ha valaki nem szeretné a rántott dolgokat. A tálalás is klasszikus volt: papírdoboz és újságpapírral emlékeztető papírzsacskó. Tetszett nah, megvolt a hangulata a dolgonak! Hammogás közben és után pedig néztük, ahogy kifut a kikötőből a tazmán komphajó, majd sétáltunk egyet a parti sétányon.
Árak: 7-16$/pack
Rex Hunt’s D’lish Fish
Beacon Cove
105 Beach St
Port Melbourne 3207
(at the bottom of Station Pier)
Phone - (03) 9646 0660
Gondoltuk ki kellene mozdulni már a kerületből (bár itt található a legtöbb étterem) és elmenni kicsit másfelé is reggelizni. A véletlen úgy hozta, hogy pont egy bio-élelmiszereket felhasználó étterembe/kávézóba csöppent be a reggeliző-banda. Szerintem nem bántuk meg a döntést, új ízeket hozott a reggelibe, bár azért nem volt 100%-osan tökéletes minden.
Én palacsintát rendeltem, ami hajdinalisztből készült és a magyaros/franciás vékony fajta palacsinta volt, pisztáciás rikottával és eperrel. Tökéletes párosítás volt! Teki viszont tojásozott, ami mellé azért kívánkozott volna egy kis zöld saláta. A hely egyik különlegessége, hogy forrócsokikat is szolgálnak fel többféle ízesítésben. Ezek igen finomak voltak. Másik különlegessége, hogy kiállításoknak is otthont ad, igaz, nem nagy kávézóról van szó.
Árak: 8-12$/reggeli
Pea@101
101 Swan st
Richmond
Phone (03) 9428 4267
Örömteljes munkábaállásomat bizony megünnepeltük céges berkekben is. Ugyanis velem együtt 4 új rajzoló lány van a cégnél, akik előttem max egy hónappal kerülhettek a céghez. Szóval mi lányok négyen elhatároztuk, hogy lehetőség szerint hétfőnként elmegyünk együtt valahova munka után és együtt vacsorázunk vagy csak kávézunk.
Az első ilyen esténk egy pizzázóra esett, ami Fitzroyban van. A kerület egyébként sokszínűségéről és a szórakozóhelyeiről nagyon ismert.
A Bimbo Deluxe nevü helyre mentünk. Első szétnézésre klasszikus és hangulatos helynek tünt, fa asztalkák, az ablakok felső negyedében régi szódásszifonok felfüggesztve. Aztán átnéztünk a következő terembe, ami olyan chill-out szoba volt. Vagyis kanapék voltak, félhomály, halk, beszélgetős zene. A furcsa a helyben az volt, hogy a wc-k az emeleten kaptak helyet. Aztán most a netet turva kiderült, hogy nyáron a tetőkert is üzemel.
A pizzájuk nagyon finom, vékonytésztás, egy emberes adagokban tálalva, nem a megszokott pizzafeltétekkel és szószokkal. Pont ezért tetszett meg, végre valami új a pizzázásban, és nemcsak a vastag sajtréteg lakmározása.
Másik érdekessége a helynek az édes pizzák. Nem kóstoltam, de elgondolkodtatott, hogy milyen is lehet a nutellás-banános pizza. No majd legközelebb megkóstolom…
Ha pedig még ez sem lenne elég, finom ízesített vodkákat is árulnak, közvetlenül a pult felé szerelt üveg-küblikből csapolják le.
Árak 5-9$/pizza, de h-cs 7 után csak 4$!
Bimbo Deluxe
376 Brunswick Street
Fitzroy
Ph: 9419 8600