Krisz blogja

Megkezdtem végre az ügyködést a blog átalakításán. Úgyhogy már csak hónapok kérdése és lesz valami új is.

Hétvégén került megrendezésre a két napos csoki fesztivál Melbourne-ben. Korábbi években a fesztiválnak Bendigo adott otthont, mi is ott láttuk először a rendezvényt népszerűsítő szórólapokat és programfüzeteket. Akkoriban sajnos nem tudtunk elmenni a fesztiválra, mert Bendigo nincs közel, így nagyon megörültem mikor láttam a helyi hírekben, hogy idén Melbourne-be jön a fesztivál. Egyértelmű, hogy ott volt a helyem! Sokáig gondolkoztam azon, hogy benevezzek-e pár csokikészítő tanfolyamra, vagy a csoki történetét és fajtáit bemutató kóstolásra, de végül ez kimaradt. Majd talán jövőre!

Sok érdekes, kézműves csokikészítővel volt lehetőség találkozni és vásárolni is tőlük, de ugyanakkor pár dolgot én hiányoltam a fesztiválról: a csokoládé mint fűszer felhasználási lehetőségei (pl. mole), vagy hogy több csokoládés receptet osztogassanak. Csak a brownie receptjét osztották, vagy jó lett volna ha több trükköt és technikát mutatnak be a csokival. Ugyan volt folyamatosan kétféle bemutató, az egyiken sütötték a browniet, a másikon pedig egy csoki-szobrász ügyködött. Előbbi túl unalmas, brownie sütés nem a gasztronómia csúcs nálam, a csoki-szobrász meg több órás szöszmötölést adott elő. Értem én, hogy sokáig tart megalkotni valamit, de igazából egy ilyen rendezvényen senki se ül le órákon át nézni, ahogy dolgozik a mester. Szerintem több, apróbb trükköket kellett volna inkább bemutatni. Viszont megkóstolni pár különleges csokoládét élmény volt. Egyik standnál se fukarkodtak a falatokkal. Sőt, az egyik helyen még macaron-t is árultak. Ezt sem hagyhattam ki, mert már nagyon régóta vágytam megkóstolni, és nem volt csalódás, pont olyan volt mint amilyennek képzeltem: lágyan roppant a héj, de mégis krémes volt belül.
A koronát a fesztiválra viszont egyértelműen a csoki szobrok és a kézműves bon-bonok tették fel, ez utóbbira még szavazni is lehetett. (sajnos a bon-bonokról nem készült kép, mert annyira rosszul megvilágított helyen voltak kiállítva)

Volt egy külön sátor a “felnőtt csoki” szekciónak is. A kínálat érdekes volt, hogy mi mindent ki nem tudnak találni, az ehető bugyitól, a csoki dildón át, a testre kenhető csokikig. A kínálat mellé a műsor ebben a sátorban sztriptíz és csoki-birkózás volt. Ez valami szörnyű volt viszont, osztályon aluli, igénytelen előadás, pedig nem vagyok szakértője a dolognak.

Szóval összességében megérte kimenni, mert sok érdekesség volt, de ugyanakkor még érződik, hogy nem kiforrott a műsorkínálat és van még hova fejlődni.

View Full Album

Az alábbi képeslapot kaptuk néhány napja a postától:

Elnézést kérek azoktól, akik nem tudnak angolul, így nem tudják elolvasni szóról szóra, hogy mi áll a képeslapon. Összegezve arra kéri a lakókat a postás, hogy tegyük biztonságosan hozzáférhetővé a postaládákat számára.

Kedves képeslap, érthető miért küldik szét évről évre, teljesen normális emberi kérés. Nem is emiatt írok, hanem amiatt, hogy amikor kézbe vettem, kapásból az jutott az eszembe, hogy ilyet nem tudok elképzelni se Magyarországon. Mármint hogy a postás üzen, mert abból lincselés lenne. Magyarországon ugyanis lassan nincs már olyan ember, aki ne lett volna bosszús valami miatt a postára.
Fordított esetet  azonban nagyon is el tudok képzelni, sőt elképzelni se kell, mert már megtörtént. Nem egy helyen olvastam már, hogy a lakó levelezésbe kezdett a postással annak okán, hogy bontatlanul/sértetlenül/hiánytalanul megkapja csomagját.

Nem a kertemből származik, hanem a Sunny Ridge Eperfamról, ahol a hétvégén jártunk.

A kert meglocsolva, meleg napok várhatóak, hűtő kitakarítva, amit lehetett megettük belőle, szemét kihordva, No Junk mail tábla kitéve a helyére, kerti bútorok letakarítva, leolajozva, garázsba eltéve, deck letakarítva, leolajozva, készen az újévre és a nyári szezonra. Pakolás elkezdve, a mosogatógép pedig utolsó körét futja éppen.

Igen, ma este Szenteste, és bizony nem sürgök-forgok a konyhában. Sőt, az is lehet, hogy életünkben először valami gyorskaját fogunk enni Szenteste. Ma ugyanis útnak indulunk és megse állunk 4 órán át, vissza pedig csak az új évben merészkedünk!

Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Egy ideje feltünt, hogy megugrott a blog látogatottsága, pedig én aztán nem írok most se sűrűbben mint azelőtt. Korábban napi 70 látogatót számlált a blogmotor, most 100 alá alig megy a mutató. Ez csak annyit jelent, hogy bekerültem valami "körforgásba", mondjuk egy gyűjtőhelyre, ahol több ember tud elérni. Hogy ez jó-e, nem tudom. Nem különösebben érdekel, hogy hányan olvasnak, nem jelent különbséget számomra, hogy öten vagy százan. Az viszont érdekel, hogy az olvasók mit olvasnak szívesen. Az egyik kiemelkedő rovat nálam az édességek szekció, utána a karácsonyi narancsos kacsamell recept, és utána a receptek szekció. A leggyakoribb keresőszó a "narancsos kacsamell", "reggelik", "karácsonyi menü", "ausztrál blogok" és végül a "szemüveg árak". Érdekes. Ez az én mini társadalmam.

Aztán ott van a szélesebb társadalom, a gasztrobloggerek társadalma. Alig pár éve, hogy gombamód megszaporodtak a gasztroblogok, követni is alig lehet őket, régebben volt 5-10 kimelekedő posztoló, mostanra számtalan van. Régebben ha recept kellett valakinek, vagy receptről beszélgettünk, akkor biztos lehettél abban, hogy mindenki ismeri az xy oldalát, mostanra már csak a tematikus posztolókat vagy azokat lehet megjegyezni akiknek már könyvük is született. Ez mind jó és szép amúgy, látszik, hogy szeretnek főzni és kisérletezni a magyar lányok. (külföldöt nem említem, mert szerintem a külföldi blogok között több tematikusat lehet találni és így nehezebb összehasonlítani őket) De nemcsak a blogok szaporodtak meg, hanem a társadalom elkezdte építeni önmagát szépen. Kezdődött az egész az első gasztro online játékkal, a VKF-fel, aztán jöttek kisebb-nagyobb találkozók és rendezvények, ahol egymás művészetét lehetett megkóstolni, aztán jöttek a gyűjtőblogok, ahol a számtalan jobbnál jobb bloggereket karolják fel egy oldalra, és végül elérkeztünk a rendszeres gasztroblog találkozókig. Jó látni, hogyan épül ez a társadalom.

Ennek örömére frissítettem itt szélen a linkgyűjteményemet. Bekerült három gyűjtőblog is, az általam legtöbbet olvasottak, lapozzátok és főzzétek kedvetekre!

Ez már saját termés itt!

Két éve nem voltunk színházban. Valaki azt mondja, hogy ő azért nem jár itt színházba, mert nincs. Pedig van, igaz, azért a repertoár nem olyan széles mint Magyarországon, sőt….De évente meg lehetne nézni 3-4 jó darabot szerintem itt is. Mi szerintem Budapesten se jártunk gyakrabban amúgy. Viszont most eljött az ideje: Billy Elliot musical látogat el városunkba, amit már Londonban kinéztem magamnak. December közepén jönnek, a sydney-i társulat előadásában, ahol szintén nagy sikert aratott. Tudom, hogy mi se hagyhatjuk ki. Viszont a jegyeket már most meg kellett rendelni, pedig még nem is reklámozzák. Nagy erőfeszítést nem igényel a dolog, csak leültem a gép elé, kattintottam kettőt, és másnap már jött is postán a színházjegy. Tetszik ez, tetszik, hogy működik a netes rendelés, és a posta…

Vajon mennyire kell ausztrálnak lenni ahhoz, hogy egy átmulatott éjszaka után, amikor emberünk kicsit fel is öntött a garatra, hajnali 3-kor vegemite-os pirítóssal csillapítsa háborgó gyomrát? (az egyik valóságshowból vettem a példát)

Próbáltam a vegemite-ot, először 2001-ben, aztán 2007-ben is, nem nekem találták ki…