Posted in: Test és lélek
Sokat olvasgattam még otthonról az ausztrália fórumokat, hogy tájékozódjak az itt zajló dolgokról és problémákról is. (most is sokat olvasgatom…) Feltünt, hogy a legtöbb lánynak gondot okozott a kozmetikumok kínálata, túl kevésnek találták őket, nem megfelelőnek az otthon megszokotthoz képest. Egy kicsit meg is ijedtem ettől, hiszen igen problémás a bőröm, de gondoltam majd megoldom valahogy. (max hazalátogatáskor nagy bőrönd piperével térek vissza..)
Itt Melbourneben szerintem valahogy más a helyzet, vagy nekem másak az igényeim a többi lányhoz képest?! Nem tudom. Igaz, a kedvenc márkámat, a Vichy-t, nem találtam meg. De helyette van ezerféle más. Bementem egy két kozmetikai boltba, krémet kerestem, hát egész falnyi arckrémekbe botlottam, szerintem itt igen széles a kínálat mindenféle piperéből. Többféle házi készítésű, saját márkát árusító hálózat is van, nem is sorolom őket, mert csak pár nevét tudtam megjegyezni eddig. Persze az otthon megszokott márkák is fellelhetőek itt, mint a Clinique, Synergie, Avon stb. csak hogy párat említsek.
Aki itt nem talál megfelelő kozmetikumot magának, az problémás eset, és nem a bőre a problémás…
Egyébként itt is terjedőben vannak a fehérítős krémek, mint “top-kategóriás arcápolás”. Azt hiszem erről először Manócskától hallottam, hogy Ázsiában ez igen népszerű dolog már. Ide is onnan érkezett ez az új irányzat. A lényege talán annyi, hogy a bőr melatonin termelését szabályozza, így képes eltüntetni az egyenetlen arcbőrt, illetve bőrsérüléseket és az idősödéssel járó foltokat. Legalábbis itt ezzel reklámozzák, nem pedig azzal, hogy milyen divatos a fehér arcszín. (ha jól tudom Ázsiában a marketing inkább erre épít, az ún. “európai” megjelenésre)
Kicsit érdekel engem is ez az új irányzat, mert csúnya “napfoltok” vannak a halántékomon, talán el tudná tüntetni. De az internetes közönség véleménye erősen megoszlik ezekről a szerekről, hogy ártalmasak-e vagy sem. Hezitálok és inkább várok még vele. (úgyse olcsó..)
Posted in: Konyha
Aki most jó kis kenyeres receptre számít és készíti is elő a sütőgépét, az lemondhat róla. Ez a post nem arról fog szólni, hogyan gyúrjunk finom kenyeret.
Itt Ausztráliában is több helyen lehet kenyeret venni. A szupermarketek kenyérkínálata kimerül az ún. toast kenyerekben vagy szendvicskenyerekben. Jól megszokott, kocka alakú, szeletelt kenyerek ezek, kevés ízzel, még kevesebb élvezettel. Mi ilyet csak piritósnak veszünk, másra nem is igen jó. (még ha van ezer változata is, sokmagvas, barna, félbarna, szójás…stb)
Ezen kívül vannak pékségek is, ahol azért már igen széles a kínálat, igaz, szerintem az árak is olyanak. Egy fél kilós bajor vekni 8-12 dolcsi. Még nem próbáltuk, nem a mi pénztárcánkhoz van szabva.
Amit mi legtöbbször veszünk: piritósnak kenyér és zsömle (6-os, 12-es, 24-es csomagban) Ezek mind kaphatóak a szupermarketekben. Viszont alig egy-két hete, hogy felfedeztünk a “süssd magad” kenyereket. Ezek elősütött mini bagettek vagy török kenyerek, amit otthon 15 perc alatt a sütőben kell szép ropogósra sütni. Isteniek! Finom, meleg, puha kenyerek, és a török kenyér nagyon hasonlít az otthoni veknire, csak laposabb, lepény formájú. Egy baj van csak ezekkel a kenyerekkel, nehéz abbahagyni az evésüket! ![]()
Eddig elsiklottam e leves felett a receptfüzetben, mert valahogy nem volt elég “érdekes”. Ma viszont valami nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető levesre vágytunk, így erre esett a választás. Nem bántuk meg, a friss hozzávalók feldobják a “hagyományos” ízeket.
A gyors változat jelzőt azért kapta, mert kb. 20 perc alatt van kész, és a húsgombócokkal sem bajlódtam, megvettem készen őket. Az eredeti recept ugyan bárányt említ, de én marhahússal készítettem inkább. (nemcsak hogy nem ettünk még bárányt, darált bárányt se igen láttunk még, pedig igencsak széles a bárányhús kínálat…nah ja kb. 60 millió bárány él az országban)
Hozzávalók (kb. 6 adag):
- 2 liter csirkealaplé
- fél kiló húsgombóc (persze készíthető házilag is, a morzsát elhagyva a végén)
- egy tasak (400g) rizstészta, vékony fajta (fehér)
- egy bögre újhagyma, vékonyra vágva
- egy bögre babcsíra
- egy bögre víz
A csirkealaplevet felforraljuk a vízzel együtt. Beletesszük a húsgombócokat és a tésztát. Addig főzzük, amíg a húsgombóc meg nem fő (kb. 15 perc). Az újhagymával és a babcsírával megszórva tálaljuk. (ezeket nem főzzük bele)
Nem kell semmi különlegesre gondolni, csak nagy öröm ért minket (majd megosztjuk pár nap múlva az olvasókkal is) és gondoltam itt az ideje egy kis nasi készítésnek ünneplésképpen.
Imádjuk az áfonyát, bár itt se olcsó mulatság (5-6$ egy kis dobozzal), de nem lehet neki ellenállni, és nem utolsó sorban nagyon egészséges is. Úgyhogy mi más készülhetett volna belőle mint palacsinta!! (vagy muffin, nah az majd legközelebb…)
A palacsintára mindenkinek van ezer féle receptje, vékonyhoz, vastaghoz, kelthez, csúsztatott palacsintához..stb. Íme az enyém:
Hozzávalók ( 6 db, 20 centis, vastag palacsinta):
- 2 tojás
- 2 pohár tej
- 2 pohár sütőporos liszt (self-raising)
- 1/3 pohár olvasztott vaj (sótlan)
- 1 ek cukor
- nagy csipet só
- 1 kis doboz áfonya
A palacsinta tetejére: juharszirup
A hozzávalókból, az áfonya kivételével, sima masszát kutyulok és hagyom fél-egy órát állni. Aztán az áfonyát is belekeverem óvatosan, össze ne törjenek. Fogok egy kicsi palacsintasütőt, ráfújok az olajsprayvel, felhevítem és kisütök 6 db vastag palacsintát belőle. Minden palacsinta előtt kell egy kis olajspray, éppenhogy egy kis fújásnyi, és kb annyi masszát teszek egy-egy sütésnél a tepsibe, hogy az áfonya feléig érjen, mert úgyis megemelkedik sütés alatt, és mindkét oldalán megsütöm. Juharsziruppal megcsurgatva tálalom. Annyira finom és laktató, hogy fejenként 2-2 darab bőven elég. Egyszerű és nagyszerű!
Posted in: Háztartás
Magyarországon most nyáron kezdték el reklámozni a kompakt mosóporokat (alkalmazkodva az EU-hoz), nem tudom, hogy azóta be is vezették-e őket, ezzel kivonva a régi 6 kg-s mosóporokat. Itt már csak kompakt mosóporok kaphatóak, helyes kis dobozban, vagy néha flakonban (mint az öblitő), 1-2-3 kg-os kiszerelésben. Amúgy ugyanúgy van itt is színes és fehér ruhákhoz való mosópor, 6-8 márka képviseletében. Az öblítők terén is széles a kínálat, sőt igen népszerűek az utántöltős koncentrátumok is.
Kicsit időigényes étel, mert kb másfél óra kell az elkészítéséhez, de megéri belevágni! (főleg ha nincs kedvünk húst enni)
Hozzávalók (kb. 4 adag):
- 2 közepes cukkini, kockára vágva (héjastól)
- 1 nagyobbacska padlizsán, kockára vágva (héjastól)
- 1 közepes édeskömény, csíkokra vágva
- 1 nagy fej lilahagyma, karikára vágva
- 4 gerezd fokhagyma, karikára vágva
- 3 ek olivaolaj
- 20 dkg kecskekrémsajt
- 1 deci főzőtejszín
- 2 ek friss aprított rozmaring
- só, bors izlés szerint
- penne 4 személyre
A sütőt előmelegítem 200 fokra, és amíg melegszik addig előkészítem a zöldségeket. Aztán az összeset egy tepsibe öntöm, összekeverem, meglocsolom az olajjal és megborsozom, majd alufóliával letakarva 45 percig sütöm. 45 perc után leszedem a fóliát róla és visszatolom még 15 percre, hogy piruljon kicsit. Addig a tejszínt a sajttal és a rozmaringgal simára keverem, és megfőzöm a tésztát. Ha letelt a 15 perc, akkor rálocsolom a sajtos tejszínt a zöldségekre, megsózom és borsozom ha kell, és visszatolom még 10 percre. A sajtos zöldségeket a tésztán tálalom.
A sült zöldség előző nap is elkészíthető, persze a sajtos mártás nélkül. Ne féljünk a kecskesajttól, nem igazán érződik az ételen mikor elkészül!
Készült Stahl Judit receptkönyvei alapján.
Posted in: Test és lélek
A helyi divatot nem szeretném értékelni, mert szerintem mindenki úgy öltözködik, ahogy kedve tartja. Szerencsére ezt ebben az országban elég sokan így gondolják. Ennek ellenére tennék néhány észrevételt, és majd mindenki maga eldöntheti, hogy tetszik-e neki amit lát, vagy sem.
Igen népszerű viselet a szűk, ún. sztreccs nadrág. Engem leginkább a 90′-es évek elejére emlékeztet ez, otthon mintha akkortájt lett volna nagy divat. Itt nagyon sokan hordanak ilyet, alkattól függetlenül. Két “fajtája” ismert: a vietnámi papuccsal hordó és a csizmába belehúzós. (megjegyezném halkan, a két kép egy napon készült, pár perc eltéréssel. Ez sem ritka dolog itt, hogy egyszerre látok mezítlábas és csizmás embereket is)
Nemcsak a sztreccs nadrág a divat, hanem a testnadrág is. Lehetőleg sötét színű legyen, matt és lábszárközépig érjen. Ezt persze nem “magában” viselik, hanem szoknyával, vagy rövidnadrággal, néha hosszabb tunikával.
Egyre több lányon láttam már, a képen csak sejthető és alig kivehető, apró pöttyös felsőt, amelyek egy kicsit olyan régies szabásúak. Kirakatok is ilyenekkel vannak elárasztva.
Emellett még az tünt fel, hogy nagyon sokan hordanak melegítőt az utcán/boltban/bevásárlóházakban. Biztos kényelmes öltözet.
Ez egy nagyon régi recept, rengetegszer elkészítettem már, hiszen nagyon egyszerű. Emiatt adódnak azért eltérések az eredetihez képest, mert mindig úgy csinálom, hogy éppen mi található otthon.
Hozzávalók (2 igazán nagy adag):
- 30 dkg darált hús (marha vagy pulyka, az eredetiben pulyka szerepel)
- 1 db 40 dkg-s hámozott paradicsomkonzerv
- 1 db 40 dkg-s vörösbab konzerv, átöblítve
- 1 csokor újhagyma vagy egy fej lilahagyma, apróra vágva
- 2 gerezd fokhagyma zúzva
- 1 ek olaj
- 1 ek cukor
- 2 tk oregánó, szárított
- 1/2 tk fahéj
- só, bors, chili izlés szerint
Tetejére/hozzá: 1 csomag kukoricachips, tejföl, reszelt sajt
Az olajat felforrósítom egy lapos, de nagy lábasban. Rádobom a hagymát, a fokhagymát és megpirítom. Aztán hozzáadom a darált hús és megsütöm a hagymás olajon. Hozzáöntöm a paradicsomkonzervet, a lecsöpögtetett babot, megcukrozom, megsózom és borsozom, az oregánót is hozzáadom és a fahéjat is. Ha chilit is adok hozzá (érdemes, jobb íze lesz) akkor azt is most dobom bele, és felöntöm fél deci vízzel az egészet. Közepes lángon kb 25 percig főzöm az egészet, amíg a paradicsom masszává nem áll. Egyszerű főzni, mert a 25 perc alatt elég néha ránézni és megkavarni.
Tálaláskor teszek 1-1 ek tejfölt a texmex tetejére, meg egy kis sajtot. Kukoricachipsszet is adok mellé, mert azzal jó “tunkolni” ezt az egészet.
Nehéz étel, de finom és eteti magát, csak saját felelősségre!
Készült Stahl Judit receptkönyvei alapján.
Posted in: Konyha
Ha már írtam a virágokról, akkor nem árt pár szóban említést tennem a fűszernövényekről is. Ugyanis ezeket is ámulattal néztem a tv-ben, ahogy a sztárchef kifut a piacra, megvesz minden alapanyagot, majd egyszer csak a zöldséges-standnál egy csokor friss fűszernövényt is felmarkol.
Otthon friss fűszert leginkább cserepes formában lehet kapni, illetve egy pár növény már van fagyasztva is, illetve az utóbbi fél évben a Lehel csarnokban feltünt egy stand, ahol csak fűszernövényeket árulnak. (3-4 félét, remélem még megvan)
Itt a legtöbb zöldséges standnál és a szupermarketekben is lehet kapni csokorba kötve különböző friss fűszernövényeket: koriander, petrezselyem (olasz: nagyon fodros, és kontinentális: nálunk megszokott formájú, lapos), bazsalikom, metélőhagyma, oregánó, kakukkfű, rozmaring, menta…stb. Egészen más íze van az ételeknek friss fűszerekkel, mint szárított társukkal.
A friss fűszereken kívül lehet kapni tubusos fűszereket, amelyek leginkább olajos lében apróra metélt fűszerek.(tehát nem szárítottak!) Ezekből lehet kapni ún. kollekciókat is, pl. olaszt, amelyben bazsalikom, fokhagyma…stb van kiporciózva kis tasakokba. Hasznosak ezek is, főleg ha nincs mindig lehetőségünk frisset vásárolni.
Habár francia hangzású a neve, és francia származású volt a kitalálója is, mégis Amerikából indult hódítóútjára ez leves a XX. század elején. Amiatt számított nagy újításnak, hogy hidegen tálalták, az addig megszokott meleg levesekkel ellentétben.
Hozzávalók (kb. 6 adag):
- 60 g vaj
- 1 nagy fej hagyma, finomra aprítva
- 2 szál közepes póréhagyma, karikára vágva (csak a fehér rész)
- 1 kg krumpli, kockára vágva
- 4 szál szárzeller (angolzeller, halványítózeller), karikára vágva
- 2 l csirkealaplé
- 3/4 bögre főzőtejszín (kb 180 ml)
Egy lábasban a vajat megolvasztjuk és a hagymát puhára pároljuk rajta. Majd rádobjuk a pórét is és kb 10 perc alatt azt is puhára pároljuk. Hozzáöntjük a burgonyát és a zellerszárakat, majd a csirkelevet. Addig főzzük amíg a burgonya teljesen puha nem lesz. Ha megfőtt, akkor egy mixerrel simára keverjük(leturmixoljuk), közben hozzáöntjük a tejszínt is. Pár órára a hűtőbe rakjuk, hogy lehűljön, és valamilyen kenyérfélével: krutonnal, piritóssal tálaljuk.
Nemcsak hidegen, hanem langyosan is selymes ízű krémlevest kapunk.
Készült a Women’s weekly receptfüzetek alapján.