Ez egy olyan leves, amivel már szemezgetek egy ideje. Már a híre megelőzte, otthonról is kiváncsi voltam rá, hogy milyen lehet. Aztán itt utánanéztem pár szakácskönyvben, hogyan is kell készíteni, de az alapját képező laksa-paszta elkészítése olyan bonyolult és hosszú folyamat, hogy letettem róla. Egészen addig, amíg a boltban meg nem láttam csinos üveges kiszerelésű laksa-pasztát. A hátulján meg persze a receptet is hozzá. De az meg olyan egyszerű volt, hogy gondoltam ez már csalás. A sok várakozásnak meglett az eredménye, néhány hete Bertók Zolitól megkaptam mailben a tuti házi laksa receptjüket. Köszönet érte, megérte nekem a várakozást, ízlik a laksa, csak kicsit átszabtam saját szájíz szerintre. (ilyen ez a főzés)
Hozzávalók (kb. 6 adag):
- 2 ek oliva olaj
- 1 kis fej hagyma apróra vágva
- 2 gerezd fokhagyma reszelve
- 2 centi gyömbér reszelve
- 30 deka csirkemell csíkokra vágva
- 1 közepes üveg laksa-paszta, 200 ml
- 2 l csirkealaplé
- 1 közepes konzerv kókusztej, 400 ml
- 1 ek hal szósz
- 2 ek lime lé
- kis fej brokkoli apró rózsákra szedve
- kis piros paprika (kaliforniai) csíkokra vágva
- 1 marok cukorborsó
- 1 nagyobb répa vékony csíkokra vágva
Levesbevalók: egy csomag (200-250g) rizs vermicelli tészta (vékony száraztészta), thai bazsalikom, korianderlevél, thai menta
Az olajon a hagymát, majd a fokhagymát és a gyömbért is megfuttatjuk. Hozzáadjuk a csirkecsíkokat és kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a laksa pasztát, majd felöntjük a csirkelével, a kókusztejjel, hozzáöntjük a hal szószt és a lime levet is. Beledobjuk a répa pálcikákat és kb 15 percig főzzük közepes lángon. (amíg a répa megpuhul, de nem szétfő!) Utána hozzáadjuk a brokkoli rózsákat, főzzük még 5 percig, majd hozzáadjuk a cukorborsót és a paprikacsíkokat is. További 2 percet főzzük és kész is. A rizs vermicellit megfőzzük, ahogy a csomagolásán írják. Nagy levesestányérokba 6 felé osztjuk a tésztát, felöntjük a levessel, megszórjuk aprított korianderlevéllel, bazsalikommal és mentával. (ízlés szerint)
Ha valaki szereti akkor tehet tofut, rákot, kelbimbót, babcsírát is a levesbe.
Finom, a laksa pasztának azonban van némi csípős utóérzete, a gyerekek nem igen fogják szeretni. (Jah és a tésztáról ne feledkezzünk meg, ne úgy mint én az első tányérnál :))
Posted in: Szövegelés
Néha azt gondolom, hogy értem a zajokat. (értem ezalatt mások beszélgetését, amit nem nekem mondanak, csak meghallok az utcán, boltban…stb) De aztán mikor odafigyelek, akkor kiderül, hogy mégse értem. Egy ideig volt olyan is, hogy azt hittem magyar beszédet hallok valahonnan. Aztán mikor füleltem, kiderült nem, angol vagy valami más. Játszik velem a képzeletem. Ez nem gond, csak viccesnek szoktam találni, röhögök magamon.
Általában azt értem meg (vagy néha azt se) amit direktbe nekem mondanak. Mások beszélgetését akkor se értem ha odafigyelek nagyon. Ez is hozzátartozik egy nyelv elsajátításához, idővel ez is menni fog. Persze van olyan, hogy fél füllel főzés közben hallom a tv-t és felkapom a fejem egy-egy reklámra. De ez inkább azért van, mert vagy valami érdekes szót hallottam ki, vagy 200-szor láttam már a reklámot/spotot és tudom miről szól.
Posted in: Test és lélek
Ma jött el a napja, hogy végre szemüveget csináltattam. Eddig húztam az időt, hogy egyrészt az EÜ biztosításunk “beérjen”, másrészt mindenképpen hétvégén akartam szemüveget választani, hogy Teki is ott legyen.
A kontaktlencséket még múlt héten rendeltem meg és mostanra értek a boltba. Gondolom az olvasók között van aki érintett ilyen dologban, tehát az árak: havi cseréjű lencse, 3 hónapra, sima dioptriás változatban 48$ (3×1 db), ugyanilyen paraméterű lencse, csak tórikus változatban 66$ (3×1 db). Érdekesség, hogy amíg otthon betérek egy bármilyen optikushoz és megveszem a lencsét, minden kérdés nélkül, addig itt nem lehet “csak úgy” lencsét venni, meg kell adni az optikus kontaktját is. (és gondolom ellenőrzik is, hogy ”szabad” ilyen lencsét venned) Netes boltokban az árak 5-15%-al olcsóbbak, de ott is meg kell adni az optikus kontaktját.
Páros kiszerelésű lencsék némelyike olcsóbb itt is, és előfordul, hogy rendelés nélkül azonnal meg lehet venni az optikusnál. Darabos lencsét, mint amilyen az enyém is, mert eltérő a két szem, viszont csak rendelésre tudnak adni. Alapvetően a normál dioptriás lencséket párosával csomagolják, a tórikusokat egyesével. (mint otthon) Ápolófolyadékok pedig 8$-tól vannak.
A szemüveg választása azért eltartott jó néhány percig, csak nőből vagyok.
(és első szemüveg) Persze itt is hatalmas a kínálat, csakúgy mint a szemüvegbe illő lencsék esetében. Általánosságban elmondhatom, hogy én olyan 180$-440$ között láttam kereteket. A lencsék árait nem tudom, mert abból is sokféle kérhető, csak azt ugye “nem teszik ki polcra”. Én egy szép vékony, szögletes Vogue keretet választottam, ami csak félkeret, mert alul a lencsét nem fogja be semmi. Ebbe csak könnyített policarbonát lencsét lehet “kérni” és ha már szemüveget csináltatok akkor az legyen “full extrás”, tehát fényre sötétedő, uv szűrős, tükröződésmentesített…stb. Ráadásul véknyított lencsés is lesz, mert az egyik lencsém pluszos, a másik mínuszos lesz.
Szóval ez így nekem: keret = 274$, lencsék mindennel= 453$. Hmm, nem kevés, még szerencse hogy a magánbiztosítás visszaad 300$-t. (no meg remélhetőleg több évre szól a szemüveggel a barátságom)
Posted in: Szövegelés
Sétáltam az utcán amikor leszólított egy közvéleménykutató leány. Otthon is ha volt időm, akkor segítettem a munkájukat, de ennél a lánynál egy digitális tábla volt és ez rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Pechére, öblítőszerekről szeretett volna beszélgetni, illetve közvéleményt kutatni. Hamar kiderült azonban, hogy én eddig csak egyfajtát ismerek. Persze erre rögtön lecsapott, hogy akkor márkahű vagyok-e. (vagy legalábbis valami ilyesmit értettem) Mondtam dehogy, 3 hónapja vagyok az országban és a legelőször vásárolt öblítőt fogyasztjuk még.
Így ért véget az első közvéleménykutatásom. ![]()
Valami ausztrál édességet szerettem volna kipróbálni a hétvégén. Nekem a mangó az nagyon is ausztrál, mert itt kóstoltam először, és itt váltam függőjévé is. (a polcokon most kezd itt megjelenni)
Hozzávalók (2 személyre):
- 2 kisebb, vagy egy nagyobb érett mangó
- citrom sorbet vagy citromos fagyi
- 1 bögre cukor
- 2 bögre víz
- 1 vaníliarúd
- 1 chili magozva és apróra vágva
- 1 ek lime lé
A cukrot, a vizet, a hosszában kettévágott vaníliarudat és a chilit egy lábasba öntöm, és 15 percig forralom közepes lángon. Az így keletkezett szirupot lehűtöm és hozzákeverem a lime lét.
A mangókat megpucolom és szeletekre vágom. Egy mélyebb tálkába teszem őket és mindegyik tetejére 2-2 gombóc citrom sorbetet teszek. Végül a sziruppal megöntözöm.
A maradék szirupot, a vaníliarúddal együtt, egy zárható üvegbe öntöm és a hűtőben tárolom. Pikáns ízesítője lehet később is gyümölcsös fagylaltoknak vagy gyümölcssalátáknak, esetleg palacsintáknak.
Posted in: Szövegelés
A mai nappal kezdődően bojkottálom az Aldi nevü áruházláncot.
Eddig se nagyon voltam elájulva a kínálatuktól (pl plazamtv van, de élelmiszerek terén igencsak hiányosok, legalábbis a Prahan-i Aldi). Ma viszont olyan esett meg velem az áruházban, amit igencsak felháborítónak tartok.
Egész nap törülköző után járok, mert szükségünk lenne pár közepes türcsire edzésekhez. Gondoltam ha már km-eket sétálok a környéken, akkor be is vásárolok a patikában (kozmetikumokat és vitamint), valamint a safewayben pár élelmiszert. Mi tagadás ez a kis vásárlás megtöltött egy greenbag-et púposan. Ekkor gondoltam, hogy megnézem, hátha az Aldiban van törülköző. Az ajtóban azonban egy kisebb szekrény méretű eladó fogadott, mondván, hogy a csomagomat nem vihetem be magammal. No problem, beteszem akkor egy locker-ba (ilyen zárható miniszekrény) Aha, csakhogy locker nincs az áruház területén. Hmmm, akkor mi legyen, szeretnék szétnézni, de itt ez a csomag, nincsenek bent sokan, nem értem miért lesz gond a pakkom, ígérem, nem verek le vele semmit a polcról. Az eladó persze csak hajtogatta, hogy nem lehet, mert túl nagy a pakkom és nem biztonságos így, pár kör után persze kifejtette, hogy mit ért biztonság alatt, az áruház árukészletét félti tőlem…Ergó le lettem tolvajozva! (nem mellesleg blokkom is volt, minden vásárolt tételről) Az eladó látta hogy kezdek morcos lenni, mivel szóban még nem vagyok toppon veszekedésből (örülhetnek neki..) ezért persze a legcsúnyább nézésemet vettem elő. Végül arra jutott az eladó, hogy hagyam csak ott a padon a pakkomat, és nézzek körül, ő majd néha ránéz! Ezen a ponton fejeztem be a társalgást és közöltem vele, hogy persze, ő nem bízik meg bennem, hogy nem lopni jöttem az áruházba, de én bízzak meg benne, hogy vigyázni fog a csomagomra…Kösz, de nem, ennyire nem akarok náluk vásárolni.
Egyszerűen felháborítónak találom, hogy egyáltalán ilyet feltételeznek az emberről. Tényleg szerencséjük, hogy angolból még nem vagyok azon a szinten, hogy “kiosszam” őket, no meg hogy nem tudom, itt hogy működik a Fair Trade…
Majdnem tökéletes recept, csak egy-két helyen igényel változtatást. (majd a végén megírom, hogy hol) A rák helyett persze lehet más, de leginkább ilyen tengeri kütyük illenek a tészta korianderes, friss zöld ízéhez.
Hozzávalók (2 személyre):
- 1 csomag, 400g-os, előfőzött rizstészta
- 30 deka előfőzött, pucolt rák
- 2 ek mogyoróolaj
- 2 gerezd fokhagyma zúzva
- 2 chili, magtalanítva, apróra vágva
- 1 csokor koriander, apróra vágva
- 2 ek lime lé
- 1 ek szójaszósz
- 2 ek szezámolaj
A wokban megmelegítem a mogyoróolajat, megfuttatom rajta a fokhagymát és rádobom a rákot. 2-3 perc piritás után hozzáadom a chilit, a szójaszószt, a lime levet. Majd újabb 2-3 perc után a tésztát. Amikor a tészta megpuhult, akkor adom hozzá a koriandert és a szezámolajat és további 3 percig főzöm még.
Észrevételek: bár az előfőzött rizstészta nagyon praktikus, nálam a wokban pici darabokra tört a keverés során. Legközelebb szárított rizstésztával próbálom ki, és olyannal, ami lapos metélt formájú.
A koriander kicsit túlzott mértékű, bár nagyon kellemes, üde, citrusos aromája van, de legközelebb elég lesz bele a fele-kétharmada is. Nekem a chili is kicsit sok volt, persze Teki szerint nem…
Készült Stahl Judit receptkönyvei alapján.
A történet úgy indult, hogy kb. két hete kinéztem a receptfüzetből a japán dashi broth levest, ami egy alapleves és bármilyen
zöldséggel, husival, vagy tofuval fel lehet turbózni. Az egyik összetevőjét, magát a dashi granulátumot vagy levet (hal alapú) azóta is vadászom, mert eddig minden boltban sikertelenül jártam. De mivel a többi összetevő már ott mocorgott a polcon illetve a hűtőben, úgy döntöttem megalkotom a saját változatomat. (mielőtt a friss összetevők megromlanak)
Hozzávalók (kb. 6 személyre):
- 1,5 liter halalaplé (nem halászlé!)
- 2 ek szójaszósz
- 2 ek mirin (főzőszaké)
- 1 ek mogyoróolaj
- 1 kis csomag cukorborsó (snow pea), kb egy maroknyi
- 1 csomag kemény tofu
- 1 csomag (40g) szeletelt, szárított shitake gomba
- 90g somen tészta (nagyon vékony száraztészta)
díszítésnek: citromhéj
A shitake gombát annyi forró vízbe áztatom amennyi ellepi, 15 percre. A tésztát a rá írt módon megfőzöm és a főzővízben hagyom állni. A cukorborsót megmosom, és 1 centi szélesre szeletelem. A tofut leöblítem és azt is apró kockára vágom. Az olajat megmelegítem a wokban és megpirítom rajta a tofut, majd hozzáadom a cukorborsót és a gombát is. Kicsit átpirítom őket. A halalaplét egy lábasba öntöm, hozzáöntöm a mirint és a szójaszószt és felforralom. A tányérokba szedek egy adagot a wokból, a tésztából és megöntözöm a levessel. Vékonyra szelt citromhéjjal díszítem.
A maradék levest és a “levesbetéteket” külön tárolom a hűtőben.
Szeretem a camambert sajtot, de igyekszem csak ritkán fogyasztani, mert igencsak zsíros teremtés. Mondjuk szerintem leginkább piritóssal, vagy megsütve kenyérpálcikával tunkolva a legjobb. Mivel mostanában igyekszem csökkenteni a kenyérfogyasztásomat, és csak reggelire eszem ilyet, ezért valamit ki kellett találni a sült camambert mellé. (bevallom, reggelire lusta vagyok sajot sütni..)
Hozzávalók (egy személyre):
- 1 kicsi kerek camambert sajt, keményebb fajtából
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek olivaolaj
- 1 tk olasz fűszerkeverék
- 2 marék ázsiai zöld salátakeverék (ruccola, madárbegysali…stb)
- 3 db koktélparadicsom
- fél avokádó vékonyan szelve
- 1 vékony szelet húsos bacon, zsíros rész nélkül
- 1 tk vaj
- lime lé, szójaszósz, petrezselyem ízlés szerint
Előmelegítem a sütőt 180 fokra. Alufóliából tépek egy jókora darabot és kettéhajtom úgy, hogy a fényes fele legyen kifelé. A fokhagymagerezdeket vastag pálcikákra vágom és egyenletesen beleszurkálom a camambert tetejébe. A “lyukakat” megszórom a fűszerkeverékkel. Az aulófólia közepét megkenem az olivával, ráteszem a fűszeres sajtot, ráöntöm a maradék olivát a tetejére és a fólia széleit felhajtogatom, hogy kis tasakot kapjak, benne a sajttal. 10-15 percig sütöm, közben megcsinálom a salátát.
A bacon húsos részét apró kockára vágom és a vajon megpirítom. Hozzádobom a salátakeveréket és óvatosan átforgatom. (összeesik!) Utánadobom a paradicsomot és az avokádószeleteket, majd lime lével, szójaszósszal és petrezselyemmel ízesítem. Amint minden a serpenyőben van, le is veszem a tűzről, mert kész a saláta. A meleg salátán tálalom a sajtot.
Sajnos az én kreálmányom két ponttal csúszott le a “tökéletességről”:
- keményebb camambert-et kell választani, ez egy kicsit megfolyt sütés alatt
- bár nagyon finom volt, ez így kicsit zsírosra sikeredett nekem, a sajt jóval több salátát kíván, vagy mégiscsak egy kis kenyérfélét…(gyomor kérdése)
Posted in: Szövegelés
Ígértem a folytatást, íme mik hiányoznak még:
- magyar könyvek. Itt leginkább magyar szerzők könyveire gondolok, mert minden egyéb megvehető itt is. Más tészta, hogy még van hova fejleszteni az angolomat, igaz, 2,5 hónap itt-tartózkodás után többet olvastam angolul, mint eddigi 26 évem alatt. Szóval vennék és olvasnék jó kis Vámos Miklós könyvet (kettőt hoztam csak ki, ejh) vagy Kepes válogatást, vagy Szabó Magdát, vagy nemtom, biztos tudnék válogatni a Libriben.
(addigi is a kihozott könyvtárat fogom újraolvasni)
- egy jó mozi. (film, nem a helyiség) Nem kell megijedni, mozi itt is van, sőt, egész konkrétan 1 km-en belül 2-ről is tudok. De sehol nem vagyok még az angollal, hogy egy jó filmre beüljek lazán. Ehhez még több időnek kell eltelnie. Otthon pedig rendszeres mozilátogatók voltunk, szóval hiányzik, és csak nézem a tv-ben hogy tűnnek fel és le a jó kis filmek.
- sarki vegyesbolt és zöldséges. Nha jó, itt is van sarki vegyesbolt, kínai tulajjal, és ez aztán tényleg vegyesbolt! Tejtől a cipőig elég sokminden van. De ha pl vajért és kenyérért ugranék le, akkor már vakarhatnám a fejemet. A legközelebbi szupermarket kb. 1,5 km-re van. Néha persze elmegyek oda gyalog, de ez nem “leugrás a boltba”, ha hirtelen kellene valami. Zöldséges pedig szintén ilyen távolságban van, illetve a piacon, ami ugyanott van.
Elkényelmesedtem, a Tutaj utcai lakásunknál mind vegyes bolt, mind zöldséges is volt. (több is)
- paprika, mint zöldség (tv paprika néven futó). Itt nincs. Helyette van húsos kaliforniai paprika (capiscum), 4 féle színben. Egész jó, de én a hazai paprikát is nagyon szeretem, illetve szeretném.
- rántott patiszon. Egyrészt sose rántok, semmit, nem bírom az olajban sütés szagát, másrészt nem láttam még patiszont itt. Persze lehet hogy van, csak még nincs szezonja, hiszen mindenféle tökféle kapható itt! De most ennék jó adag rántott patiszont, mert az nyári kaja és most határozottan nyár van itt.
- néha hazamenni a szülői házba és kényeztetve lenni. Amióta elköltöztem otthonról, azóta érzem, hogy néha bizony jól tud esni az, ha az ember visszalátogat a szülői házban, ahol terülj-terülj asztalkám várja, nagy beszélgetések kaja közben és ahol nem kell beágyaznod, takarítanod magad után, ahol újra gyerek lehetsz és akár lusta is, ha meg nem, akkor van valami szervezett családi esemény, amit nem neked kell kitalálni és megvalósítani, hanem elég csak élvezni. (hmm..Apu halászléje most le tudna csúszni)
- a rutin és helyismeret. Itt még minden új. Nem tudom hova ugorjak el, ha cipőt szeretnék venni, ha rajzfelszerelést, ha ruhát, ha fehérneműt, ha ajándékot, ha kozmetikus kell, ha fodrász…stb. Még nem ismerem ki magam, és nincsenek kedvenc üzletek, boltok és szalonok. Persze tanácsokat és tippeket kapok, de vannak területek amin speciális igényeim vannak (pl ferhérnemű és ruha) és még nem tudom hova menjek. Ez persze kialakul majd idővel, Pesten sem az első héten fedeztem fel a méretemnek való fehérneműszakboltot… De helyismerethez hozzátartozik az is, hogy Pesten már átláttam mi merre közlekedik (tömegközl., mondjuk nem nehéz 3 metróvonalat és főbb villamosokat észbentartani), itt pedig még térkép kell, hogy hazavonatozzak a városból. (3 vonal jár erre)
A lista korántsem teljes, most ennyi jutott eszembe, illetve a legfontosabbak is itt vannak. Majd még bővítem, ha valami beugrik.