Posted in: Szövegelés
Van pár olyan apró mozzanata az angol nyelvnek és kultúrának, ami eleinte zavart, de mostanra már én is kezdem (sajnos) felvenni.
Az egyik ilyen, hogy tüsszentéskor itt szokás elnézést kérni (excuse me), ha társaságban tesszük. Gyanítom, hogy ez inkább az ázsiai kultúrkörből jön, mintsem a brittből. A tüsszentéshez kapcsolódik az is, hogy nagyon ritkán kívánunk a másiknak olyat hogy egészségedre (bless u). Ázsia munkatársnak/barátnak szigorúan sose, másoknak is inkább csak ritkán. Megfigyelhetjük, hogy nekünk is nagyon ritkán fogják azt mondani, hogy egészségedre, egy jó nagy hapci után.
Étkezéskor itt nem kívánunk jóétvágyat sem a másiknak, habár illik megvárni itt is, hogy mindenki asztalhoz üljön, ahogy azt is, hogy mindenki befejezze (többnyire) mielőtt felállunk az asztaltól. Ez eleinte nekem nagyon furcsa volt. Leültünk és mindenki enni kezdett, nem mondtunk semmit. Mostanra már nem tűnik fel, sajnos annyira nem, hogy néha már magyar társaságban is elfelejtem mondani..
Nemcsak eljárni jó reggelizni, hanem finom reggelit készíteni is jó érzés. Igaz, ez utóbbinál a mosogatás is ránk marad, de egy ráérős reggelen ezt senki se bánja szerintem. (akinek meg gépe is van hozzá, az főleg nem..)
Hozzávalók (2 adag):
- 5 tojás
- 25g parmezán, reszelve
- 150ml tejszín
- 100g füstölt lazac
- 1 marék petrezselyem, aprítva
- 100g camambert sajt
A sütőt előmelegítem 200 fokra. Egy 20-22 centis sütőtálat kivajazok. A tojásokat felverem egy mély tálban, hozzáadom a reszelt parmezánt és a tejszínt is. A lazacokat vékony csíkokra metélem és azt is a tojásos masszához adom. Megszórom petrezselyemmel, sózom és borsozom. A camambert sajt külső fehér rétegét levagdosom, majd a puha sajtból pöttyöket szaggatok a tojásba. A masszát jól összekeverem, a kerek tepsibe öntöm és 20-25 percig sütöm, amíg mindenhol át nem sül. Friss zöldsalátával vagy savanyúsággal kínálom.
…kék ibolyát nem láttam.
Itt Ausztráliában igen népszerűek a gourmet boltok. Vagy csak jó helyen lakunk, mert két kilométeren belül leglább 4 üzletről is tudok. De eddig a legtöbb bevásárlóközpontban is láttam már ilyen boltot.
Javarészt európai alap dolgokat árulnak: mák, savanyúkáposzta, knédlipor, lekvárok, olajak. Meg ázsiai dolgokat: tésztákat, porokat, mártásokat. Azonban mindegyik boltban van valami kis extra ami éppen gourmet bolttá teszi a helyet, nem pedig sima “kelet ízeivé”. Az egyik pl francia és holland sajtokat kínál, a másik többféle görög olivát és olajat, a harmadik húsárúból tesz ki magáért..stb. Szóval mindegyikbe érdemes betérni és szétnézni. (lapos pénztárcával
)
Hétvégén én is betértem egy ilyen boltba és be is vásároltam. Már régóta szerettem volna kipróbálni érdekességeket. Ezeket sikerült beszerezni:
Egy ízesített balzsamecetet, a finom salátákhoz; igazi görög olivaolajat, mert Hvar óta nem ettem finom olivát csak utánzatokat; egy szedres mázat, amiben a mai tintahalkarikák is pácolódtak; egy üveg macadámolajat, mert kiváncsi vagyok milyen salátában és egyéb ételekben és mert macadámdiófüggő vagyok; egy curry-mangós öntetet, amit leginkább szendvicsek felturbózására vettem (általában ez az ebédem), de annyira finom, hogy tuti valami tésztás-húsos dolog is ki fog belőle sülni; és végül a férjem nem tudott ellenállni egy kis hazainak, pár debreceni kolbász is bekerült a kosárba.
Cézár saláta receptből ezerfélét is lelni a neten. Igazából, ha őszinte akarok lenni, magam sem tudom hogyan és miből készül az igazi cézár saláta. Valaki olajos öntettel, valaki meg egyenesen tartáros öntettel készíti. Én is találtam most egy olyan változatot, ami megtetszett és be is vált.
Hozzávalók (2 adag):
- 2 szelet kenyér, pirítva és kockára vágva
- fél fej saláta, tépkedve
- fél lilahagyma, vékonyra vágva
- 1 marék napon aszalt paradicsom
- 1 marék parmezán forgács
- 1 avokádó, szeletelve
Az öntethez:
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 tojássárgája
- 2 tk dijon-i mustár
- 2 ek ecet
- 4 ek olivaolaj
- 1 ek víz
A salátát egy nagy tálba tépkedem, hozzáadom a kenyérkockákat és az avokádó szeleteket, meg a hagymát. Az aszalt paradicsomot lecsöpögtetem és pár réteg papírtörlő között kicsit kinyomkodom, hogy ne legyen annyira olajos. Ezt is a salátához adom és összeforgatom jól.
Előveszem az aprítógépet és beleteszem az öntethez valókat. Addig aprítom, amíg habos, krémes sima masszát nem kapok. Az öntethez tehetünk egy kevés olajat a paradicsomról is.
A salátát óvatosan, hogy az avokádók ne törjenek nagyon össze, összeforgatom az öntetettel. Magában vagy egy szelet sült hússal tálalom.
Készült a Women’s weekly receptfüzetek alapján.
Egy hete vettünk egy manuális tejhabosítót. Azóta bele vagyunk teljesen szerelmesedve. Igazából az ötlet onnan jött, hogy reggelire Teki a kávéján vastag tejhabot szokott kapni, ami olyan de olyan finom. Gondoltuk ilyen kell otthonra is.
Igazából sokkal finomabb mint bármilyen tejszínhab, amivel Magyarországon a kávékat néha díszítik, ha fel akarják “dobni” valamivel. Nem is értem, hogy a gyerekeket miért nem tejhabbal etetik, ha rá akarják venni őket a tejivásra. Isteni finom, egy kevés fahéjjal vagy kakaóporral megszórva finom “édesség” is válhat belőle.
Hozzávalók (1 bögre):
- 2 ek csokipasztilla, vagy csokidarabka
- 3+1 deci tej
- fél tk őrölt kardamom
- fél tk őrölt fahéj
díszítéshez: fahéjas cukor vagy kakakópor, mini pillecukor
Előveszek egy nagy bögrét és beleteszem a csokit. Rászórom a fűszereket és felöntöm annyi tejjel amennyi éppen ellepi és 40 másodpercre a mikróba dobom legmagasabb fokozaton. Ennyi elég annak, hogy a csoki elolvadjon a tejben. Egy kanállal alaposan kikeverem, hogy sima masszát kapjak, majd felöntöm a maradék tejjel is és további 40 másodpercig mikrózom.
Előveszem a tejhabosítót és a maradék 1 deci tejet is megmikrózom 40 másodpercig.(csak a meleg tej habzik ugyanis) Majd mehet a habosítás. Ha kész a finom hab, akkor hozzáöntöm a csokihoz. A tetejét megszórom fahéjas cukorral és két pillecukrot is dobok bele díszítésnek.
Javaslatok: ha van kis időnk akkor egy kevés meleg tejben hagyjuk fél óráig ázni a fűszereket és majd csak ezután készítsünk belőle forrócsokit. Sokkal intenzívebb ízek lesznek. Aki szereti extraként tehet bele egy kicsi fél chilit is vagy chiliport.
Az igazán kísérletezőek pedig ügyeskedhetnek kicsit (nálam jobban is…) kakaóporral vagy sziruppal is:
Szeretjük a sütőtököt, főleg mióta felfedeztem, hogy a mikróban is lehet gyors párolt változatot készíteni belőle, mint köretet. Persze így nem lesz olyan íze, mintha az ember órákig sütötte volna, de köretnek pont jó. Így tél derekán meg amúgy is szezonja van itt is, ki kell használni ezt az időszakot a sütögetésre. (amiből nemcsak finom kaja sül ki, hanem a lakás is melegszik, nem elhanyagolható szempont ám!
)
Hozzávalók (2 adag):
- fél kicsi sütők (én butternut-ot használok)
- 1 ek méz
- 2 ek szezámmag
- 1 csokor zöld spárga
- 2 nagy marék vegyes salátalevél
- fél fej lilahagyma, vékonyra vágva
- 1 ek szezámolaj
- 1 ek balzsamecet
- 1 tk méz (ismét)
A sütőt előmelegítem a legmagasabb fokozaton. Amíg melegszik addig meghámozom a tököt és 1 centi vastag csíkokra vágom fel. Kibélelek egy tepsit sütőpapírral vagy fóliával és ráfektetem a tököket. Lefújom olajsprayvel és mehetnek is sülni. Kb 20-30 perc alatt sül át, ekkor kiveszem és megkenem mindkét oldalát a tökszeleteknek egy kevés mézzel, megszórom szezámmaggal is és addig sütöm amíg rá nem pirul. Akinek grillezős sütője van az jól rá is tudja pirítani, nyert ügye van. (nekem nem van)
Amíg a tök sül a salátaleveleket cafatokra tépkedem és összekeverem a lilahagymával. A spárgákat elharmadolom és 2 percre a mikróba dobom párolódni egy lezárható műanyag dobozban. Amikor kihűlt, ezt is a salátához keverem. Elkészítem az öntetet, amihez a szezámoljat elkeverem a balzsamecettel és az 1 tk mézzel. Rálocsolom a salátára. Ha kész a tök a salátaágy tetejére rendezem őket.
Önmagában is finom étel, de aki nem szeret húsmentesen enni, annak egy finom fűszeres kolbászt ajánlanék mellé.
Gyors reggeli vagy vacsora, egy kevés zöld salátával vagy savanyúsággal.
Hozzávalók (2-3 adag):
- fél fej lilahagyma, vékonyra szeletelve
- két szelet bacon, csíkokra vágva
- 3 nagy fej gomba, 1 centis szeletekre vágva
- 6 tojás
- 2 ek natúr joghurt
- 1 tk mustárpor
- 100g cheddar sajt, reszelve
- 1 ek petrezselyem
- 1 nagy paradicsom, szeletelve
Előmelegítem a sütőt 200 fokra. Amíg melegszik addig kevés olajon megfuttatom a hagymát és a bacont. Amikor már megpirultak, akkor hozzáadom a gombát is és 5 percig pirítom őket együtt. A tojásokat egy tálba ütöm, hozzáadom a joghurtot és a reszelt sajtot, fűszerezem a mustárporral, petrezselyemmel és sóval-borssal. Egy kézi habverővel simára keverem. A masszához keverem a gombás bacont is.
Kivajazok egy 20-22 centi átmérőjü magas falú sütőtálat és beleöntöm a masszát. A tetejére rendezem a paridicsomszeleteket és 20-25 percig sütöm, amíg mindenhol meg nem szilárdul. Lehet hús nélkül is készíteni, ha valaki úgy szeretné.
Posted in: Szövegelés
A héten sajnos végetért a diákok téli szünidője. Azért sajnos, mert ismét tömött villamosokon közlekedem. Azért is sajnos, mert a hangerő is nagy mértékben megnövekedett az eddigi csendes hűvös reggeleken.
De mindezek még elviselhetőek, csak kell egy kis idő ahhoz, hogy az ember visszaszokjon ezekbe a hétköznapi helyzetekbe is. Azt viszont nem tudom megérteni, hogy itt miért van minden diáknak jó 30-50 literes hátizsákja, plusz egy kisebb sporttáskája és/vagy valamilyen hangszert rejtő keménytokos táskája. Jó múltkorában olvastam a helyi újságban, hogy ezeket az iskolatáskákat (sok iskolának saját táskája van az egyenruhához) ergonómiailag tökéletesre tervezték. Elnézve néhány alsó tagozatos gyermeket a hatalmas pakkal, erős kétségem támad, hogy ez tökéletes, nah persze ha málhás ló volt a tervezési bábu, akkor tényleg az is. Másrészről azt sem tudom elképzelni, hogy mi a fenét hordnak ezekben a nagy pakkokban a gyereket. Mert az egyértelműen látszik, hogy tömött nagy táskákról van ám szó! Sajnos megvan az a rossz szokásuk is az itteni gyerekeknek, hogy szeretnek a földön ücsörögni. Ha tömegközlekedésről van szó, akkor peronon vagy a jármű padlóján. Elég rossz szokásuk mert néha azért nem lehet felszállni az adott járműre, mert egy csapat iskolás, a hatalmas pakkjukkal éppen az ajtóban ülnek. És ettől a szokásuktól még a téli hűvös idő sem rettenti el őket. A 7-10 fokban is ugyanolyan kényelmesen ülnek a hideg betonozott peronon, mintha nyár lenne. (nem is értem, hogy itt hogyhogy nem kap minden második lány felfázást vagy komolyabb betegséget a kisszoknyában földön ülve, biztos a gének..)
A hűvös télnek köszönhetően előkerültek a tartalmas meleg levesek is a szakácskönyvekből. Amúgy meg kell állapítanom, az ausztrálok nem igen “levesesek”. Pár helyen kaphatóak olasz levesek és népszerűek a thai tésztás levesek, amik már inkább főételek, mint levesek, de ezzel lehet hogy fel is soroltam a teljes kínálatot. (persze kivétel van pl: magyar-orosz-szlovák éttermek leveskínálat azért sokkal szélesebb, mint bármely más éttermeké)
Hozzávalók (3-4 adag):
- 300g sovány marhahús, kockára vágva
- 1 nagy fej hagyma, apróra vágva
- 2 gerezd fokhagyma
- 3 nagy burgonya, kockára vágva
- 2 marék zöldbab, 3 centis darabokra vágva
- 3 ek olaj
- 1 kk pirospaprika
- 1 ek paradicsompüré
- 1/4 kk őrölt kömény
- 2-3 babérlevél
- 1 ek liszt
- 1 dl tejföl
tálaláshoz: kapor, apróra metélve
Az olajon megfuttatjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a fokhagymát a pirospaprikát és a húst is. Hagyjuk átpirulni a húst. Majd elkeverjük benne a paradicsompürét is. Felöntjük 2 liter vízzel, hozzáadjuk a krumplit és a zöldbabot is, beledobjuk a babérleveleket, sózzuk és borsozzuk, megszórjuk köménnyel majd fedő alatt mérsékelt lángon 30 percet főzzük a levest. Ha megfőtt akkor az elfőtt vizet pótoljuk, ha szükséges ízesítünk még a levesen. A tejfölt simára keverjük a liszttel és egy szűrőn keresztül a forró leveshez adjuk. Még 2-3 percig forraljuk a levest. Tálaláskor, aki szereti, megszórhatja friss metélt kaporral.
Gondoltuk ki kellene mozdulni már a kerületből (bár itt található a legtöbb étterem) és elmenni kicsit másfelé is reggelizni. A véletlen úgy hozta, hogy pont egy bio-élelmiszereket felhasználó étterembe/kávézóba csöppent be a reggeliző-banda. Szerintem nem bántuk meg a döntést, új ízeket hozott a reggelibe, bár azért nem volt 100%-osan tökéletes minden.
Én palacsintát rendeltem, ami hajdinalisztből készült és a magyaros/franciás vékony fajta palacsinta volt, pisztáciás rikottával és eperrel. Tökéletes párosítás volt! Teki viszont tojásozott, ami mellé azért kívánkozott volna egy kis zöld saláta. A hely egyik különlegessége, hogy forrócsokikat is szolgálnak fel többféle ízesítésben. Ezek igen finomak voltak. Másik különlegessége, hogy kiállításoknak is otthont ad, igaz, nem nagy kávézóról van szó.
Árak: 8-12$/reggeli
Pea@101
101 Swan st
Richmond
Phone (03) 9428 4267