Posted in: Szövegelés
Pár napja, vagy talán már hete is, megint lángra kapott egy körlevél a bloggertársak körében: Túl régóta élsz xy helyen ha…címmel. A magam részéről most nem szeretném megírni az ausztrál listát, mert egyrészt a neten több ilyen témájú írás is fellelhető, másrészről szerintem még nem élek itt túl régóta, hogy legyen saját változatom a dologról. Viszont a téma gondolkodóba ejtett és ha lenne saját listám, akkor mindenképpen belevenném ezt a pontot:
- ha hétfőn kínait, kedden japánt, szerdán indiait, csütörtökön koreait, pénteken pedig fish/chicken&chipset ebédelsz, hétvégén pedig BBQ-zol.
Szóval elgondolkoztam ezen az étkezés dolgon és rájöttem, hogy megér egy postot és egy kis szubjektív véleményosztást.
Kínai kifőzdék: ne a Magyarországon kapható kínaira gondoljunk, mert az itt kicsit másabb. Kevésbé szószosak mint otthon, és a ‘takony’ állag se lelhető fel errefelé. Ami nekem bejön nagyon tőlük: Laksa leves, ami egy picit vagy éppen nagyon csípős, kókusztejes leves, sok zöldséggel, tészával, csirkehússal és/vagy tenger gyümölcseivel. Akkora adagot adnak, hogy eddig még egyszer sem sikerült üresre enni a tányért. A másik Keow Teow, ami egy pirított tésztás wokos étel, többnyire marhahússal és/vagy tenger gyümölcseivel, meg zöldséggel.
Japán kifőzdék: Sushi, minden mennyiségben és variációban, és a Teriyaki, meg a Sukiyaki. A teriyaki egy édeskés szószos húsétel, fehérrizzsel tálalva, többnyire csirkéből készítik. A tiszta de mégis pikáns, kicsit füstös íze miatt kedvelem. A sukiyaki pedig egy még tisztább ízvilágú fogás, többnyire marhahúsból készítik, ami egészen vékonyra van szelve és nagyon enyhe, szinte alig érezhető az ízesítése. Ezt is fehérrizzsel tálalják.
Indiai kifőzdék: Finom, curry-s illatáról azonnal fel lehet ismerni bármelyik food courtben a jelenlétüket. Nálam a nagy kedvenc a Butter chicken, ami egy édeskés, joghurtos, erőteljes, de nem csípős fűszerezésű, szószos fogás csirkéből, sárga jázminrizzsel tálalva. A másik kedvenc pedig a Dahl, ami egy egyszerű lencseétel, leginkább a lencsefőzelékre emlékeztet engem, talán ezért is szeretem.
Koreai ételek: Külön koreai kifőzdével még nem találkoztam de a legtöbb kínai kifőzde árusít pár koreai fogást is. Nagy kedvenc lett a férjem és az én körömbe is a Bibimba, ami egy forró lávakőből készült edényben tálalt fogás. Általában rizses-húsos és sok zöldséges fogásról van szó, ami a forró edénybe téve szépen megpirul.
Persze ezek a kifőzdéknél még több más étel is fellelhető, én most csak a kedvenceimet említettem meg itt.
Posted in: Szövegelés
…már kezdek a saját mércém szerint is elégedett lenni az angolommal, akkor jön egy Subway reklám és visszahúz a tudatlanságba. Ugyanis ebben a Subway reklámban egy ausztrál tvs/rádiós/bemondó (?) beszél és egy szavát nem értem. De tényleg, se ötödik, se tizedik, se huszadik megnézésre se értem, hogy mit mond a reklámban a fickó. (viszont minél többször nézem meg a reklámot, annál ferdébbnek látom a száját..)
Sajnálom, hogy se kép se hanganyaggal nem szolgálhatok, bemutatva mit/kit is nem értek…igazából fél óra alatt azt se sikerült kiderítenem, hogy ki az illető a reklámban. (talán 5 év múlva képben leszek az ilyen hírességekkel is..)